Kocsis Attila 1936 január 12-én született meg.

Kellemes gyermekkora volt. Sok barát, sok játék, sok nevetés. Gondtalanul és boldogan teltek az évek. Kezdett kamaszodni, és ahogy kell, ezzel együtt lázadozott is. Minden ellen. Tele volt értékrendekkel. Mindből egy kicsivel. Tele volt kérdésekkel, energiával, életcéllal. Tudta mit akar, és harcolt érte. De az élet nem ilyen egyszerű. Végül mégis kikötött valami másodrangú egyetemen. Jól érezte magát, bár amit tanult nem igazán érdekelte. Elvégezte, elkezdett dolgozni. Kezdetben lelkes volt, majd egyre kevésbé, és az addig lobogó tűz parázzsá változott, majd kihunyt.

Kocsis Attila  1961-ben halt meg.

Onnantól kezdve megszokta az életét. Újra és újra és újra és újra. Ez volt a lényeg. A mosolyai sem sugároztak többé annyira, mint régen. Szerzett egy feleségett, csinált két gyereket, mert így kell. Dolgozott. Dolgozott. Pihent. Lassan megöregedett. Szemei folyton fáradtak és szomorúak voltak. Meghalt a felesége. Egyedül volt. Az unokái is egyre ritkábban látogatták. Egy napon kórházba került és nem sokkal később beszívta az utolsó adag levegőjét. Majd leállt a szíve.

Kocsis Attila 2012-ben pusztult el.

Temetésén sokan voltak. A fiai évenként akár többször is kijártak a sírjához. Aztán ez úgy ritkult, ahogy sűrűsödött a gyom a sírján. Hosszú szünet után egy unokája látogatta meg kőszikláját gyerekeivel, hogy megmutassa az elődöt, mármint a jelölőkövét. Egyre kevesebben emlékeztek rá. Lassan tíz év telt el és nem volt senki nyughelye közelében. Felszántották, kellett a hely a többi halottnak. Egyik ükunokájának a kislánya még emlékezett rá, mert látta egy képen, ami azóta elveszett a bitek tengerében. Élt benne valami halvány kép Kocsis Attiláról, de olyan halvány volt, hogy elillant egyszer amikor beverte a fejét egy antigravitációs autó ajtójába. Bumm.

Kocsis Attila 2152-ben szűnt meg létezni.