Bágyadtan kinyitotta szemét. Már egy ideje besütött a nap, de ma megengedett a lustálkodás. Barátnője is fészkelődött már, de még láthatóan nem szánta rá magát arra, hogy felébredjen, úgyhogy inkább nem is keltegette, csak nézte, ahogy alszik. Csodálatos éjszakán vannak túl, aminek a részleteibe most nem megyünk bele. A fiút átjárta a nyugalom, nem volt benne semmi rossz érzés, csak szerelmesen bámulta a lányt, aki még reggel is csodaszép volt. Pár perc után ő is kinyitotta a szemét és vidáman mosolygott. Puszi, ölelés és egy jó reggelt is elhangzott, majd egymást átkarolva, érezve a másik testének melegét néztek ki az ablakon. Az egyikük felvetette a reggeli ötletét, ami remek fogadtatásra talált. A másiknak viszont volt egy ötlete, amit még előtte meg lehetne valósítani. Ez is osztatlan sikert aratott. Csodálatos reggel volt.

Lassan vége a meccsnek, és nem igen záporoztak a gólok. Sőt, mondjuk ki nyíltan: a mérkőzés öt perc múlva befejeződik és még mindig null-null, ami az ellenfélnek kedvez, de nekik győzni kell a továbbjutáshoz. Az egyik csere addig könyörgött, amíg be nem állította az edző. Bízott a csodákban, itt az ideje megbizonyosodni róla, hogy a hite nem felesleges. Boldogan futott fel a pályára Ernő. Mert hogy ez volt a neve. Mármint nem a neve miatt örült ennyire, hanem hogy beállhatott végre. Rengeteget gyakorolt és végre bizonyíthat. Bár a hátralévő három perc eléggé behatárolta a mozgásterét erre. Egy minutum sem telt el és nála volt a labda. Előre ívelte a csatárnak és rohant is utána. Passz passzt követett és már az ellenfél kapuja előtt téblábolt a csapatuk. Az egyik társa bevállalt egy rárúgást, de az kipattant a kapuból. A labda Ernő felé közelített. Eltelt egy kis idő, mire felfogta, de mihelyt megérttette mi is történik lelassult számára az idő. Laza könnyedséggel lekezelte, kicselezett egy védőt, összpontosított majd rárúgta. A kapusnak esélye sem volt. Ha nem lett volna háló, még kilométerekig szállt volna a labda. Mindenki ujjongott, a nézőtéren állva tombolt a nép. Ernőt felkapták csapattársai és a vállukon vitték. Neki persze olyan nagyra húzódott a vigyora közben, hogy félő volt hogy a feje tetején bezárulva egy kört alkot, miáltal leesik az arca. Érezte, hogy a gyakorlás minden perce megérte. És annak is minden egyes másodperce.

Egész délelőtt a konyhában gürcölt. Levest főzött, húst sütött, tortát hegesztett.  Már minden unokája az asztalnál ült és vidáman cseverésztek. Nagy volt a zsibongás, de öröm volt a füleinek, a sok kínzó csend után. Nagyon várta, hogy eljöjjenek és ennek méltó lakomát készített. A sok nyári élménytől fáradt kicsik és nagyok úgy ették a feltálalt ételeket, mintha a sok programjukba nem fért volna bele az evés egész hónapban.  A nagymama olykor-olykor beszállt a beszélgetésbe, de hagyta, hogy az idő nagy részében inkább az unokái beszéljenek. Mindennél jobban szerette őket és, amikor az egyik megjegyezte, hogy egész nyáron nem evett ilyen jó végleg elérzékenyült. Mosolyába egy könnycsepp vegyült, de letörölte, nehogy észrevegyék a fiatalok. Vadvízi evezés, balatoni kiruccanás, gólyatábor, koncertek, bulik. Be nem állt a szájuk, de nem is akarta. Örökre tudná hallgatni.

Ült és a táblájára meredt. Majd nézte jobbról, nézte balról. De nem hozta meg a várt sikereket. Aztán fejre állt, mivel így nem csak hogy egy új nézőpontból szemlélheti, de több vér is tódul az agyába. Sajnos nem derült fény a módszer hatékonyságára, mivel folyton eldőlt. Újra ült. Majd fel-alá járkált miközben az állát vakargatta. Nem tudta miért vakargatta, de aki gondolkozik szokott ilyeneket, úgyhogy hátha azért alakult ki ez a szokás, mert serkenti az agyműködést. Hónapok óta dolgozik ezen a matematikai problémán, de még mindig nem tudott rájönni. Mondjuk ezzel nem volt egyedül a Földön, mert nem-rájönni a világon mindenkinek sikerült eddig. Meg kell fejtenie, érzi, hogy közel a cél. Az más dolog, hogy hónapok óta ez az érzés kavarog benne. Pihenő. Igen, kicsit pihennie kell. Elhúzta a függönyöket és pofátlanul szemébe sütött a déli napfény. Áh, szóval nappal van - csodálkozott el. Majd azon csodálkozott el, hogy elcsodálkozott. Ennyire elhagyta volna magát? Mivel nem tudta mikor zuhanyozott utoljára, elslattyogott a fürdőszobába. Mikor végre a zuhany alatt állt, behunyta a szemét és élvezte a forró vizet. Próbált elvonatkoztatni a matektól és valami kellemesebbre gondolt. Ilyen sorendben tette: elmegy boltba, vesz valami harapnivalót, hazafelé benéz egy játékboltba, mert érzi hogy kell a pihenés az agyának, majd végül betér a kocsmába és megiszik egy sört. De rég ivott sört. Hirtelen megkívánta, hogy a buborékok bökdössék a torkát. Buborék. Buborékok mozgása. Buborékok keletkezése. És akkor minden elhomályosult egy tizedmásodpercre, csak hogy kirobbanhasson az elméje. Rájött az algoritmusra, minden összeállt, megvan a helyes válasz. Olyan hirtelen csapott belé a felismerés, hogy elszédült és kizuhant a fürdőkádból letépve a zuhanyfüggönyt.

Nem egészen fél percen belül egy meztelen matematikus rohant ki az utcára; örömében ordibált, dalolt és ugrándozott. Az emberek nevettek és vele ujjongtak, bár maguk sem tudták az okát minek kéne örülni. De egy biztos: nem lát minden nap ugrándozó meztelen matematikust az ember. Heuréka – ordibálta olyan boldogan, hogy az emberek már kezdték szégyellni maguk, amiért ők nem ilyen boldogak. Tegyük hozzá: teljesen jogosan.

Izzadságcseppek ültek ki a homlokára. Tíz perc múlva vége az órának. Egy angoltanfolyamon ült és a körmét rágta. Minden egyes perc éveknek tűnt. Lassan vánszorgott a másodpercmutató a falon. Sőt, az is megfordult a fejében, hogy visszafele megy. Ez nem lehet. Mindjárt elájul. Hirtelen szedelőzködni kezdtek körülötte az emberek, mert –bár nem vette észre- a tanár hamarabb befejezte az órát. A gyomra olyan kicsire szorult össze, hogy nem lehetett megkülönböztetni egy mezei hajszálértől. Émelygett, de tudta, hogy most vagy soha. A fentebb említett fizikai tűnetek nem holmi betegségnek, vagy voodoonak köszönhetőek, hanem egy Evelin nevű lánynak. Tetszik neki mióta először meglátta. Beszéltek is néha, de túl sokáig nem jutott az ügyet illetően, ami történetesen a kapcsolatuk magasabb szintre emelésére irányult. De ma megteszi a megfelelő lépéseket. Nem mintha az első alkalom lenne arra, hogy megpróbálja, de mindig túl sokat gondolkozott, és mint köztudott a csajozás halála a gondolkozás (tökölés, ha jobban tetszik). Gyengén palástolt remegéssel lépett a lányhoz, aki rögtön rámosolygott.

- Hello, őőő, csak azt akartam kérdezni, hogy ráérsz e valamiért, vagy bocs, valamikor, na. Talán ihatnánk, vagy ha nem. Mindegy bocs. – kész, nem tudta, hogyan folytassa, pedig nem egy szerencsétlen figura, most mégis úgy érezte magát, mint egy WOW-os, aki fél év után először beszél úgy, hogy a közvetítő csatorna a levegő.

- Ami azt illeti, ráérek. – kacsintott rá játékosan a csaj, aki egyébként feltűnően csinos volt. Nem csak úgy általában, hanem egy angolórához képest is.

- Ó, még nem is mondtam időpontot. – csodálkozott el a fiú

- Például most is. – mosolygott a lány – Megengedem, hogy hazakísérj. – Hősünk arcán olyan gyorsan váltották egymást a legkülönbözőbb érzelmek, hogy még egy gyorsgépelő sem tudná leírni. De jelen esetben ez most elhanyagolható. Mármint az arca és az azon megjelenő érzelmek. El tudjuk képzelni.

- Egy pillanat, csak elszaladok a mosdóba. – mondta hősünk és így is tett. Odaért, becsukta az ajtót és olyan táncot lejtett, ami a megatáncban a döntőig eljutatta volna. De minimum egy Youtubevideó lett volna belőle.  Megölelt egy öregembert, aki épp kezet mosott, ordított egy nagyot, amibe beleremegtek a falak, majd kilépett a folyósora, és kicsit meglepődött, amikor rájött, hogy a lány az ajtó előtt várt rá, fülig érő szájjal. Lebénult, ekkora égést, és pont akkor kilépett az öregember is a mosdóból, majd feléjük fordult, és ezt mondta:

- Elnézést az ordításért, de becsíptem a sliccemmel. – majd lopva a fiúra kacsintott, és továbbállt.

Az út a lány otthonáig, minden bizonnyal élete egyik legjobb pár órája volt. Mindkettőjüknek.

                Ccc-ssssz. Kortykortykorty. Áhh. Nincs is jobb - gondolja magában az a pár fiatal akik letáboroztak a Deák téren egy vízipipa és számos hideg dobozos sör társaságában.  Itt a nyár, megküzdöttek a szünetért, ezt megérdemlik. Az egyik elégedetten hátradől, a másik egy nagyot szív a pipából, a harmadik újból a sörébe kortyol. Egy ideig némán ülnek, majd elkezdik megbeszélni, mi lesz ma. Ivás, este egy VB-meccs, aztán még vedelnek egy kulturáltat és mennek a Corvinra, ott meg tánc és hasonlók hajnalig. Remek terv. Aztán a hosszabb távú szándékaikat vitatják meg. Balaton, meló, tábor és a szokásos dolgok. Nem világrengető célok, de erre vártak, amikor álmatlanul a könyveik felett görnyedtek és próbálták megérteni a mátrixok viselkedését. Ezután a szokásos baromkodás jött majd felszabadult nevetések követték. Minden a terv szerint.

Ők tudják mi az élet értelme.

Persze nem kötelező elhinni. Lehet siránkozni, nyafogni, elcseszni az időt és mondani, hogy végtére is a világ szar. De boldognak lenni mindig is a legmenőbb dolog lesz a Földön.