Uuu, bazmeg. Már megint. A kurva életbe.

Ilyen és hasonló halandó gondolatok áramlottak az agyába, ahogy kinyitotta a szemét. Fájt a feje. Illetve, ő biztosan másképp fogalmazott volna, de lényege ugyanez. Ahogy kikászálódott az ágyból, a koponyája úgy hasogatta, hogy majdnem visszaájult az ágyba. Még nem látott teljesen élesen, és szédült is, ahogy észrevette. Sosem tudta, hogy akkor most ilyenkor másnapos-e, vagy még mindig részeg. Kihúzta a függönyt, miáltal a nap sugarai késként hatoltak a retinájába. Elfordította a fejét és körülnézett. A szobában rajta kívül egy csaj volt és némileg ruhamentesen szunyókált. Bár mintha a fényre beindult volna nála is némi kelési inger, de elhalt, mielőtt kinyitotta volna a szemét. A sarokban ott gubbasztott még egy srác, akit még sosem látott. Ülve aludt a saját hányása körül.

Semmisem volt a helyén. Értelmetlenül nagy rendetlenség uralta a teret, és ijesztően sok üres piásüveg mindenfele. Az ágy mellett egy használt óvszer. Aha, szóval akkor tegnap megdugta ezt a csajt. Elmosolyodott. Nem emlékszik sokra, de biztosan jobban nézett ki még az este.

Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek a fejében, miközben kibattyogott a háborús övezetekre emlékeztető nappaliban. Csak hullák helyett élő emberek feküdtek a szélrózsa minden irányában. 

Kezében egy kiflivel és egy ásványvízzel, arcán napszemüveggel ült a busz leghátsó ülésén. Külső szemlélőnek fel sem tűnne, milyen fáradt és másnapos. De ő, mint belső szemlélő tudta, hogy ez még egész átkozott vasárnap így lesz. Nagyon unta, de már nem sokáig lesz ez. Félelemmel a szívében és fáradtsággal a testében rakta fülére az mp3 lejátszóját és indította el a Pál Utcai Fiúk, jó reggeltjét, abban a reményben, hogy olyan lesz. Nem lett. 

Hazaért. A lakás, bár mellőzte az emberi jelenlétet, ugyanolyan rendetlen volt, mint a házibuli színhelye. Csak így csendesen, a szuszogások nélkül valahogy sokkal lehangolóbban festett. Két újabb levél érkezett, valószínűleg még pénteken. Mindkettő egy utolsó felszólítás volt, a számla befizetésére. Mosolyogva dobta el őket a szoba közepére, hogy végleg eltűnjenek a sörösüvegek és a mosatlanok labirintusában. Elővette bőröndjét, nézelődött, keresgélt hasznos holmik után a házban. Egy-két óra alatt megtömte a táskát ruhákkal, kajával és fürdőszobai dolgokkal. A hátitáskájába értékesebb dolgok kerültek, övtáskájába meg iratok, pénztárca és egy jegy. Alighogy zsebre vágta telefonját, rögtön csörögni kezdett az Enter Sadman dallamára. Ráérősen és rengeteg fura grimasz közepette vette fel. 

Egy kocsmában ült. Kezében egy üveg jéghideg kóla, arcán a borosta, szájában egy izzó cigi, szemében a fáradtság jelezte, hogy másnap van. Szembe ült vele egy hasonló korú fiatalember, aki sokkal jobban festett. Épp befejezte a mondatát.

- …akkor jó, hogy nem mentem el. Majd jövő héten. Na, de miért is szóltál már hónapokkal ezelőtt, hogy ma délben találkoznunk kell? Rohadtul furdal a kíváncsiság már és basztál elmondani. Gondolom most kiderül. – fejezte be és egy oda nem illő fintort vágott.

- Nem tudom hol kezdjem – kezdte el első mondatát a nap folyamán – tudod régóta gyűjtöm a pénzt és most összejött annyi, hogy…hogy.

- Hogy mi? – vágta rá türelmetlenül egy szem hallgatósága

- Várj – sóhajtott egy nagyot és kortyolt egyet italából – te ismersz már gyerekkorunk óta, nem seggnyalás, ha azt mondom, te vagy a legjobb barátom.

Amaz közbe akart szólni valami trágárt, hogy leplezze zavarát, de érezvén a helyzet komolyságát, csak biccentett egyet.

- …szóval tudsz rólam mindet. Mi akartam lenni? Mi volt a vágyam?

- Őőő, hogy elismert cukrász leszel.

- És mi vagyok?

- Felszolgáló egy rohadt jó kocsmában.

- Nem ez a lényeg! – csattant fel – Az vagyok, aki akartam lenni? Nem. És egyre távolabb vagyok tőle. A barátaim, az állítólagos barátaim. Nem érzem, hogy megfelelnének a barátság kritériumainak. Valahogy az egész életem egy elbaszott vicc.

- Nyugi van – próbálta lecsillapítani miközben olyan pillantásokat vetett rá, mint valami dühöngő elmebetegre. – De hát sosem mutattad…meg…most akkor mi a faszt akarsz ezzel mondani? Kezd újra az életed, segítek…vagy nem tudom.

Most rá vetültek lesajnáló pillantások. Majd egy jóságos anya arckifejezését vette fel és így szólt:

- Nem segíthetsz, nem kell, nem tudsz. Csak azt szeretném, hogy tudd, te fogsz hiányozni a legjobban. Ha bárki keresne szólj, hogy hívott a term…a természetem. – fejezte be és a végére csatolt egy mosolyt is.

Ezt követően mindketten meredtek ki a fejükből, mintha elfelejtették volna, hol vannak és, hogy kerültek oda. Majd megtört a csend és még vagy órákat beszélgettek. 

A buszon ülve sokadszor is átgondolta, hogy tényleg ezt akarja-e. Most is félt, jobban, mint valaha. De erősnek kell lennie. Eszébe jutott az összes ismerőse, barátja, családtagja. A régi sztorik, a nagy nevetések, a szerelmek. Könnyezni kezdett, amitől hirtelen nagyon zavarba jött, bár nem látta senki.

A reptér bejárata előtt megállt. Mintha betonból lettek volna lábai. Nem tudott megmozdulni. Túl sok minden emlékeztette a múltra. Túl sok. Lerakta maga mellé a bőröndjét. Ahogy az alja a földhöz ért, úgy tört darabokra benne valami. Újra sírni kezdett, de már nem érdekelte ki látja. Levette a hátitáskáját és ledobta a földre. Úgy érezte megszűnik létezni. Most már patakokban folyt a könnye. Vett egy nagy levegőt, megtörölte a szemét és elindult, otthagyva mindent, ami súly volt rajta. A következő kukában pár taknyos zsebkendő mellett a telefonja is landolt. 

A hozzátartozói értetlenül álltak az eset előtt. Néhányan megrendültek, néhányan önzőnek gondolták, néhányan sajnálták, néhányan halottnak vélték.

De egy ember irigyelte és csodálta. Aki megértette, hogy sosem lenne késő újrakezdeni, csak ez a sablon kidolgozatlan még.

És az is marad.