- Engem nem érdekel mások, mit gondolnak rólam! – jelentette ki egy agyonsminkelt fiatal, majd tenyerével egy óriási ásítást takart el. Persze csak a saját érdekében.

- Engem még annyira se, tudod, én a mának élek. – próbálta túllicitálni őt barátnője az évszázad kliséjével, és minden bizonnyal sikerült is neki. Legalább is úgy érezhette, mert kihúzta magát és szánakozóan végignézett a buszra feltóduló tömegen.

Ők időben jöttek és még egy rakás hely volt, úgyhogy kedvükre válogathattak a székek között. Persze annyira hátra húzódtak, amennyire a fizika törvényei lehetővé tették. Mehettek volna gyalog is, de a magassarkú cipőjük nem arra van tervezve, hogy helyet változtassanak vele. Lenéző pillantásokat küldenek egy hosszú zsíros hajú rockerre.

 

Maxon ordít füléből a zene, tutupácitutupáci. Ő rocker. Ezt egész testében érzi, átszellemült a rockkal. Ő mindent leszar, gondoljon bárki bármit. Csak azért vesz csak fel acélbetétes cipőt, hogy megvédje magát ha esetleg egy repülő rázuhanna a lábfejére. Zenekaros pólót sem azért hord, hogy lássák ő milyen jófej. Épp koncertre megy, mehetett volna az anyjával is, mert épp arra ment kocsival, de az milyen már. Megvetően nézi a plázacicákat, és hálát ad az égnek, hogy ő nem hiú. Tüszenteni fog de még időben beletemetkezik kezébe, nehogy bárki meghallja.

 

Az öregemberek kalapban, a fiatal nők kivágott blúzban, a két középkorú fiatal férfi meg öltönyben diskurál egymással. Halkan, nehogy bárki is meghallja. A busz meg csak zúg.

Mindenki úgy néz ki, ahogy csak tud.

A sofőr két napja nem aludt. Családi problémák. Már ásítani is fáradt.

A főúton egymás mellett suhannak el az óriásplakátok, tele csinos emberrel. Tessék nép, vagy így, vagy szégyenkezz, nevetnek az utasok képébe magukban. És ők elpirulva szégyellik magkat.

 

Sasadi út. Egy igénytelen művészlélek száll fel. Vagyis ő meg van győződve róla, hogy művész és ezért nem ad külsejére. Lássák, hogy ő művész, több mint az átlagember. Ő bazmeg művész. Kérdés van? A már annyiszor használt lesajnáló pillantást veszi elő, amikor a Daykán felszáll egy fiatal, aki felkészülve az estére az egyik legjobb ruháját vette fel, zselé a hajban, ahogy kell. Jól akart kinézni, nem is kérdés. Az már inkább, hogy ez mennyire sikerült neki, de tisztában van hiúságával. Fiatal, életvidám, most miért baj? Ahogy észreveszi a művész úr felé irányuló gesztusát, középső ujjával le is reagálja. Reméli látta az a két csaj milyen menő volt. A címzett kissé felháborodik. Majd este ír a blogjába, hogy ezek a mai fiatalok. Stílusosan, lenézően, frappánsan, modernen. Alig várja a pozitív kommenteket.

 

Az egyik fiatal lány nagyobb melleket szeretne, a másik vékonyabb lábakat. Az öregember kevesebb ráncot, a rocker új napszemüveget. A középkorú nő lefogyna, a másik szőkére akarja festeni a haját. A srác egy tetoválásról ábrándozik, a művész egy új egyedi pólóról, ez a régi már nem olyan menő.

A busz bezzeg vadiúj. Mégis egy szembejövő kamion elejével ismerkedik meg néhány másodperc múlva. Gondolkodott a sofőr, hogy igyon-e egy kávét indulás előtt, de nem volt orbitja...