Sok kellemesebb szituációt el tudott képzelni ennél, úgyhogy meg is próbálta. Behunyta a szemét, rágyújtott egy cigire és egy tengerpartot képzelt el, ahol pár hiányos öltözékű egzotikus szépség mindent megtett azért, hogy ő boldog legyen. Mindjárt jobban érezte magát. Ha kicsit pontosítani akarunk, az öltözékük maga volt a hiány, és a boldogság meg inkább a testi vágyak kielégítésének procedúrája volt. Épp egy üveg sört nyitott fel a gondolataiban, amikor valami megbökdöste a fejét. Áh igen, a 9 milliméteres, amit épp a fejéhez szegeztek. Teljesen megfeledkezett róla. Mindig is szerette halogatni az olyan teendőket, amikhez nem fűlt a foga és most is valahogy így érzett. Kezdeni kéne valamit ezzel a szituációval, mert némileg akadályozza, hogy további meztelen nőket képzeljen maga elé, vagy valódikat hajkurásszon. Illedelmesen köhintett, ezzel is időt nyerve. Kezdte magát kényelmetlenül érezni. Kicsit máshogy tervezte az estét. Nem úgy hogy egy ember pisztolyt fog rá, másik kettő szekrény méretű gorilla meg az ajtóban pislog és szembe vele a helyi maffiavezér rosszallóan sétál. Megpróbálta összeszedni magát, úgyhogy beleszívott a cigijébe és kinyögte, ami eszébe jutott.

- Hagyjuk ezt az ócska színjátékot. Tudom, hogy nem ölnél meg csak azért, mert nem fizettem. Sajnálom, hogy meghúztam a nődet, oké?

A köpcös maffiavezér, aki eddig fel alá járkált és a padlót bámulta, most hirtelen felkapta a fejét és megdermedt.

- HOGY MI A FASZT CSINÁLTÁL? – ordította, miközben apró nyálfoszlányok hagyták el a nyelve hegyét és szóródtak szét a szobában. Bugs ekkor jött rá, hogy akkor talán mégsem ez volt a baj és jelenlegi helyzetén nem sokat segített ennek a kis incidensnek a közhírré tétele. Egyébként a Bugs csak becenév, ami ráragadt még gyerekkorában. Ennek a története nagyon hosszú, de legalább unalmas is, úgyhogy nem részletezzük. Egyelőre.

- Hát csak azt mondta rég nem elégítette ki senki, én meg épp arra jártam, tudod, hogy megy ez… - de nem folytatta, mert a maffiavezér arckifejezéséből ítélve, arra következtetett, hogy nem tudja, hogy megy ez és nem is nagyon szeretne erről felvilágosítást kapni. – Nagyon jó bige, gratulálok hozzá! –rikkantott pajkosan, majd pacsira emelte a kezét, de ez sem talált jobb fogadtatásra. Arra gondolt, hogy nem biztos, hogy a megfelelő taktikát alkalmazza erre a szituációra. Ha lehet, még kényelmetlenebbül érezte magát, mint az előbb, ami azért érdekes, mert az előbb úgy gondolta, hogy elérte a kényelmetlenül érzés felső határát. Tévedett. Nem először a nap folyamán.

- Mondj egy okot, hogy ne nyírjalak ki itt helyben – suttogta higgadtan a bűnözőszervezet alfahímje. A kérdés váratlanul érte hősünket, akinek a sokk az agyában, gátolta a szinapszisokat, miáltal az agya megszűnt működni. Úgy érezte itt az idő, hogy leperegjen előtte az élete, de csak nem akart elkezdődni. Ez megnyugtatta, mert ezek szerint nem most fog meghalni. Vagyis ebbe az igen silány érvbe kapaszkodott agyának utolsó működő neuronja. A szája meglepődve tapasztalta, hogy nem kap jeleket a központtól, de tudta, hogy valamit mondania kell, benne is megvolt a túlélési ösztön.

- Gondolj, a sok árvára, akit magam után hagyok – siránkozott színpadiasan, majd boci szemekkel várta a választ

- Na, ne nevetess, egy ilyen magadfajta fickónak még állandó nője sincs, nem hogy gyereke. Senki sem fog hiányolni. – kicsit megállt, és a távolba meredt. Imádta ezeket a beszélgetéseket. Ilyenkor minden színészi ambícióját kiélhette. Gyermekkorában mindig színész akart lenni, de jövedelmezőbbnek bizonyult a mostani állása. Óriási átéléssel mondta az utolsó mondatot. Olyannal, amiért máshol a legjobb férfi főszereplő díjakat osztják – Senkinek sem fog feltűnni, hogy meghalsz. - szavalta, oly szívbemarkolóan, hogy az ember őt sajnálta meg. A válasz viszont visszarángatta a rivaldafényből.

- A nejednek fel fog. Biztos vagyok benne. – felelte őrült mosollyal Bugs. Bár az igazság szerint semmi baj nem volt a mosolyával. Inkább azért tűnt elmeháborodottnak, mert az ilyen szituációkban igen kevesen alkalmazzák ezt a fajta izommozgást.

- Na ebből elég, öljétek meg! – ordította, akiről gondoljuk, hogy ordította

- NE! VÁRJ! Vannak, akinek feltűnne! – sietett a segítségére agya, akinek pontosan ennyi időbe telt, hogy újraindítsa magát. Persze csodálkozunk azon, hogy ezen idő alatt miért nem lőtték le. Az igazság az, hogy hiába ad rá utasítást egy maffiavezért, hogy ölni, az illetékesek ettől még nem ölhetnek. Csak ha a kézjelet is megadja. Ez egy nagyon jó pszichológiai fegyver, ami a legtöbb esetben beválik, és elkezd vallani a tanú. Bár Bugsnak nem kellett vallania, az agya újra olyan sokkot élt át, hogy menten újraindult. Ekképpen folytatta monológját – A bandával most lépünk fel a bárban, már hallom, hogy hangolnak, még ezt a koncertet hagy nyomjam le. Nem hiszem, hogy örülni fognak a rajongók, amikor megtudják, hogy a bártulaj megölte az énekest. – miután kimondta ezeket a szavakat és visszapattantak a falról egyenesen a fülébe, nagyon hülyén hangoztak, de remélte, hogy ez majd megmenti.

- Na jó, ezt te sem gondoltad komolyan – jelentette ki fenyegetően a férfi, akiről immáron azt is tudjuk, hogy bártulajdonos, majd elgondolkozott. Hosszasan és mélyen. Visszatódultak az emlékek. Egyébe jutott, amikor még színész akart lenni, és megénekelni a szerelmet, szeretet, barátságot. Meg minden ilyen buziságot. – De az utolsó koncert ötlete, oly megindító, hogy ott akarok lenni. Rendben, legyen. –egyezett bele- De a kollégáim mindenhova elkísérnek, nehogy eszedbe jusson megszökni.

                Épp a kalapot és napszemüveget vette fel az öltözőben, amikor betódult a zenekar és pár közeli ismerős. Aggódva néztek rá és a két betontömbre emlékeztető testőrére. Bugs és két melák. Bugs és két rosszarcú melák. Bugs és két egyáltalán nem bizalomgerjesztő rosszarcú melák. Aha. Előbb-utóbb mindenkinek leesett, hogy valami nincs rendben, úgyhogy ezt meg is említették.

- Valami nincs rendben, ugye? – kérdezte a dobos

- Valóban akadt némi probléma. – válaszolta Bugs félvállról, majd az őrei felé fordult. – Megtennétek, hogy kimentek egy percre? Szeretnék elbúcsúzni. – Azok először húzták a szájukat, de végül illedelmesen kimentek. Úgysem tud elmenekülni, mivel rácsok vannak az ablakokon.

Amíg az ajtó előtt vártak, az egyik óriás el is gondolkozott ennek a miértjén, de nem jutott dűlőre. Nem tetszett neki a mai meló. Korán reggel el kellett valakit tennie láb alól, most meg itt ragadt és egy egész koncertet végig kell állnia. Nem volt hozzá kedve, haza akart menni a gyerekekhez. De így mire hazaér, minden bizonnyal aludni fognak. Pedig ma ő akart esti mesét olvasni. Helyette megint ki kell nyírnia egy szerencsétlent. Ki érti ezt?

A kérdésre már nem válaszolt magának, mert épp akkor nyílt ki az ajtó és lépett ki az öltözőből Bugs. – Na? Indulhatunk? –mosolygott

                A kis teremben olyan zsúfolásig volt a nézőtér, mintha tudták volna, hogy ez a búcsúkoncert. Mindenki ugrált és énekelt. Középen pogóztak páran. Egyik sem tudta, hogy a pogonak vannak tánclépései is. Valószínűleg akik rendelkeznek ezzel az ismerettel, azoknak van annyi eszük, hogy ne rúgják szét egymást. Így mindenki ropta a saját koreográfiáját, miközben a hosszú zsíros hajától kezdve az acélbetétes sarkáig átszellemülte a rock. Réges-régen Bugsnak is volt ilyen korszaka, de egyfelől megunta ezt az életvitelt, másfelől rájött, hogy rövid hajjal sikeresebben fűz be egy csajt. Mondjuk egy koncert után lehetne fogatlan is akár, hisz ő az énekes, de feltehetjük, hogy többször volt igénye a nőkre és a velük járó előnyökre a hálószobájában, mint ahányszor kiállt a színpadra. A maffiavezér hátul állt két vérebe táraságában és kezdett csökkeni kezdeti lelkesedése. Nem volt semmi dráma, sőt feltűnően vidám hangulatú koncert volt, ami nagyon idegesítette. Intett is a technikusnak, aki intett a bandának, hogy lassan átadhatnák a helyüket a DJ-nek.

- Köszönöm, hogy eljöttetek ma este, remek közönség vagytok! – ordította Bugs, majd válaszul visongott a közönség – Tudjátok a zenekar jelenlegi formájában megszűnik létezni – itt kicsit megállt, mivel a közönség értetlenül értetlenkedett – De ez nem jelenti azt, hogy végleg vége. Mindent megtudtok a maga idejében… Most eljátszunk egy búcsúszámot – üvöltötte, de utolsó szavait már elnyomta a torzított gitár rezonálása. Ezt a dalt még sosem hallotta a közönség, de így is nagyon élvezték. Zúzós volt és fülbemászó, érezni lehetett, hogy tart egyfajta katarzis irányába. Pár perc múlva oda is ért és egy óriási gitárszólóban öltött hangalakot, mire Bugs a közönségre vetette magát. Az őrök kissé nyugtalankodtak, hogy nehogy szem elől tévesszék. Majd amikor a publikum letette Bugsot a pogózónában, és eltűnt szemük elől, főnökük idegesen intett, hogy kapják el. Elég a színjátékból! A két elefánt könnyedén tört utat magának. Mózesként nyitották szét a tömeget maguk előtt de mire középre értek, nem látták sehol Bugsot. Viszont hirtelen feltűnt az alakja az egyik kijáratnál, úgyhogy nagy lendülettel a nyomába eredtek.

                A folyosó csak a személyzetnek volt fenntartva, így üresen kongott miközben futott a gorillák elől. Egyik ajtóból a másikba toppant be, miközben üldözői egyre közelebb értek. Végre kiért a szabad ég alá, amikor megbotlott és orra esett. A kalapja és a szemüvege is a porban landolt. Mire felkelt, már a vállára nehezedett a betonujjak sokasága. Az egyik izomember erővel felemelte és megfordította

Az első gondolatai igen csúnyán hangoznának papíron. A második volt az a felismerés, hogy már látta ezt a srácot, de biztos nem őt vallatták, valahol máshonnan ismerős. Talán az öltözőben volt ott. Miközben ezen a dolgon voltak kiakadva egy autó indult el nagy lendülettel a parkolóból. A főnökük volt az, vették észre, amikor látták a kocsi lámpáit eltűnni. Még egy fura történés az este alatt, túl sok ez. Annyira elmerültek a gondolataikban, hogy a srác kitépte magát lapátkezeikből és elrohant. Nem futottak utána, minek? Kedvük se sok volt, értelme sem. Zavartan bandukoltak vissza a bárba.

A zenekar épp elpakolni próbált, de a rajongók annyi kérdéssel bombázták őket, hogy inkább feladták és meghívatták magukat egy sörre. Úgy könnyebben megy a beszéd. A főnök sehol, Bugs sehol. Egyre gondolt a két őr, amikor az a kép volt a fejükben, hogy valahol elvannak egymással. Valószínűleg már holtan fekszik a főnök csomagtartójában. Bár nem voltak biztosak benne, hogy tényleg meg kellett volna ölni. Lehet, hogy csak ijesztgetni akarta a fejes. Nem az első eset lenne. Ideje hazamenni. Előtte még elmentek az illemhelyre.

                Miközben a piszoár fölött épp azt tették, amit szinte csak ott illik, az egyik a gondolattól vezérelve, szabad kezével tárcsázta munkaadójukat. Biztos, ami biztos. – Kicsöng! – mondta boldogan – Hallom! - fordult hátra a másik, dolga befejeztével. Aztán megdermedt.

A csörgést hallotta. Az egyik WC-fülkéből. Laza mozdulattal feltépte az ajtót, és azt a látványt, ami a szemei elé tárult, enyhén szólva megdöbbentette. Látta párszor legmerészebb álmaiban, de élőben még soha. A főnök ott ült megkötözve, szája betömve, és a ruhái is valahogy nem a megszokottak voltak. Az énekes göncei lógtak rajta. A kabin falán egy felirattal: „Hátha így felizgul az asszony”. Az őr megbénulva állt. A másik kicsit hamarabb kapcsolt és kivette a tulaj szájából, amit beletömtek (feltehetően egy zokni volt). A maffiavezér idegesen vett egy nagy levegőt, majd céklavörös fejjel rázendített. De úgy, hogy zengett a bár minden fala: - Hogy az a jó büdös k…

                Bugs elégedetten hajtott az éjszakában. Bár kicsi volt rá az öltöny, de a koncerten összeizzadta a saját hacukáját és hát mégsem akart büdösen új életet kezdeni. Nem volt szomorú, nem volt benne kétely. Már nagyon unta ezt a várost, megrekedt egy középkategóriás helyi rocksztár szerepben és nem fejlődött sehova. Egy gombnyomással lehajtotta a kabrió tetejét és élvezte az éjszakai szelet. Ha eddig nem akarta megölni a maffia, most már biztos. Ez elégedettséggel töltötte el. Eszébe jutott, hogy ha még most visszafordul, lesz annyi ideje, hogy újra megdugja üldözője feleségét. Ott úgysem keresnék és ez jó poén lenne -gondolta- majd farolt egy nagyot.

Három óra múlva épp a három órája húzott fékcsíkján hajtott át, és – már ha ez lehetséges – még elégedettebb volt, mint száznyolcvan perce. Így volt kerek a történet – ismerte be, majd maximumra tolta a rádiót („The only card I need is, the Ace Of Spades, the Ace Of Spades…”) és üvöltött, majd hirtelen rádöbbent, hogy ma meg is hallhatott volna.

De aztán rájött, hogy az nem az ő stílusa.

Elkon, 2010

to be continued…